Practicing the Jhanas (könyvrecenzió)

 A bal oldali képet szemlélve elmélkedhetünk egy kicsit a papáncsá, a feldíszítés veszélyeiről, mivel gondolom, velem együtt nem sokan feltételeznék, hogy a képen látható, átlagosnak és középszerűnek tűnő amerikai házaspár a nyugati buddhista világ kiemelkedő jógiai. Stephen Snyder és Tina Rasmussen a jelenkor (kommentárvonalon) valószínűleg legnagyobb théravádin meditációs mestere, Pa Auk Sayadaw útmutatása alapján valósította meg a dzshánákat, valamint a formanélküli realizációkat egészen a sem-észlelés-sem-nem-észlelés állapotáig. Könyvük a Sayadaw által tanított igen komplex szamatha praxis viszonylag tömör összefoglalása.

Az első dzshánában (szutta dzshánák)

A következőkben azt vizsgáljuk, mit tudhatunk meg a dzshánákról a szutták alapján, és mire vonatkozóan nem szolgáltatnak információt.

Kezdjük az utóbbival: a szutták általában nem beszélnek arról, hogy a dzshánákat milyen meditációs tárggyal érték el. Ennek egyik oka az, hogy a beszédek általában egy speciális tanítás keretei közé helyezik a dzshánákat, és nem konkrét megvalósításokat beszélnek el. Viszont ahol mégis erről van szó, ott sem említik a tárgyat. (Ld. pl. Száriputta vagy Mahámoggalána realizációja)
Az egyik olyan szöveg, ahol utalás történik magára a tárgyra, az Ánápána szamjutta, melynek második felében a szutták ánápánaszati-szamádhiról beszélnek, így explicit módon kinyilvánítják, hogy a légzés tudatosságával elért szamádhiról van szó.

Idézzük fel, milyen minőségek és folyamatok tekinthetők a dzshánák előfeltételeinek:

- az öt akadály elhagyása
- üdvös dhammákkal telt tudat
- éberség és tiszta tudatosság
- természetes, a nyugodt tudattal együtt járó, nyílt jóindulat
- kétségek nélküliség
- elégedett öröm megjelenése, melyet
- a píti felkelése követ, mely
- átjárja a testet, majd ez követően
- a szukha lágy boldogsága stabilizálja az állapotot,
- és ezáltal a tudat összeszedetté válik

Érdemes kiemelni, hogy a dzshána tényezők nem egyszerre jelennek meg, hanem sorban, egymás után bontakoznak ki. Amikor a tudat az összeszedettség egyensúlyi állapotába lép, bekövetkezik a dzshána:

Eléggé elszakadván az érzéki élvezetektől (káma),
elszakadván a nem-üdvös dolgoktól (akusala dhamma)
a bhikkhu belép az elszakadásból született,
vitakkával (gondolati megragadás) és vicsárával (fenntartott gondolkozás) kísért,
pítivel (üdvözült öröm) és szukhával (boldogság)
telített első dzshánába, és ebben időzik.

Nézzük sorra:

A könnyek dicsérete *

"Boldogok, a kik sírnak: mert ők megvígasztaltatnak."

A modern ember érzelmi élete ugyanolyan rongáltságban van, mint gondolati élete, akarati beállítottságai vagy saját testéhez való viszonya. A túltengő emocionalitás világát voltaképpen már elhagyta a modernitás, és ez az elhagyás természetesen lefelé történt meg. Az épséget visszaszerezni akaró emberben ösztönös undor támad az emocionalitással szemben, és saját érzelmi életét, mozgatottságát is gyanakodva és elégedetlenséggel szemléli. Ez az elégedetlenség jogosan következik abból, amit önmagába pillantva konstatál az ember. Ugyanakkor ez egy helytelen attitűd kialakulásához is vezethet, amely az érzelmi élet teljes spektrumára mint legyőzendő (és rátaposva uralandó) dologra tekint. Az érzelmeket az összes többi tudatfunkcióhoz hasonlóan nem elnyomni vagy éppen fokozni, hanem transzcendálni kell.

A shakuhachi, a taiko és a meditáció

Ó, szerzetesek! Ez a három érzés van: kellemes, fájdalmas,
és sem-kellemes-sem-fájdalmas érzés.

A Buddha tanítványa éberen,
Tiszta megértéssel, összeszedett tudattal
Ismeri az érzéseket és a keletkezésüket,
Ismeri, mi módon tűnnek el, és ismeri az utat,
Ami az érzések végéhez vezet.
És amikor elérte az érzések végét,
Egy ilyen szerzetes szomját már kioltotta, eléri a Nibbánát.
SN 36.1 Szamádhi szutta

Mai nap tartotta az Arya Maiterya közösség Vészákhot, a Buddha születésének, szammá-szambódhijának és parinibbánájának ünnepét. Meghívott vendégként Gesztelyi Nagy Judit (Kannon)* vezetett meditációt, melynek alapját taiko dobon és shakuhachi fuvolán ott helyben születő zene képezte.

A zenével kísért meditáció egészen elképesztő volt.

Az első dzshána előtt (A dzshánák a szutták szerint)

frissítve: 2010/01/14

Az előző bejegyzést folytatva az öt akadálytól való megszabadulást követő állapot kibontakozását vesszük szemügyre, mely még nem az első dzshána.
Ez nagyon lényeges, ugyanis az öt akadály ideiglenes távollétét egyesek hajlamosak már dzshánaként értékelni, de ez így nem felel meg a szuttáknak.

Az akadályok eltávolítása (A dzshánák a szutták szerint)

frissítve: 2010/05/11

A következőkben továbbra is még a teória területén maradva részletesen áttekintjük, hogy a Páli Kánon szutta-pitakájának szövegei milyen információkat közölnek a dzshánákról, a dzshánák kifejlesztéséről. Először az első dzshánába történő belépés alapvető feltételét, az öt akadály eltávolításának kérdését vesszük szemügyre. Ehhez Nyanaponika Thera kiváló gyűjtését hívjuk segítségül: The Five Mental Hindrances and Their Conquest.
Az öt akadály minden meditáló bensőséges, jó ismerőse, és csak rajta függ, hogy ez a kapcsolat gyümölcsözővé válik vagy a szenvedés állandó forrásává.
Az öt akadály sorban: az érzéki vágy (káma-csanda), az ellenszenv (bijápáda), a tompaság és kábaság (thina-middha), a nyugtalanság és önvád (uddhaccsa-kukkuccsa) és a kétely (vicsikiccshá).
Az akadályok mind az elmélyedést, mind a belátást és az ezektől függő megszabadulást meghiúsítják.

Praxeológiai Alapelvek II. - Az akadályokról

"Don't resist or push"

Bhante Vimalaramsi *

Végtelenül hasznos tanács. Amennyiben az ember ellenszegül vagy elnyom, az akadály erőre kap. Ha további erőfeszítést tesz, az akadályt végül ideiglenesen sikerül ugyan lenyomnia, de látensen ott marad a tudatban. Azzal szegül szembe, ami_van. A szembeszegüléssel azt trenírozza, melytől meg akar szabadulni, a tévképzetet a hamis énségről. (Hisz ez a hamis én-tudat az, amelyik ellenerőt fejt ki)


* The Anapanasati Sutta - A Practical Guide to Mindfulness of Breathing and Tranquil Wisdom Meditation

Praxeológiai Alapelvek I. - Az elme

"A valóság nem egy folyamat eredménye, hanem egy robbanás. Feltétlenül az elme felett áll, és csak annyit tudsz tenni, hogy jól megismered az elmédet. Nem azért, mintha az elme a segítségedre lehetne, hanem hogy elkerüld, hogy elméd megbénítson. Nagyon ébernek kell lenned, különben elméd félre fog vezetni.
Olyan ez, mintha egy tolvajt figyelnénk - nem azért teszi ezt az ember, mintha bármit is várhatna egy tolvajtól, hanem hogy megelőzze, hogy kirabolják. Hasonló módon nagyon nagy figyelemmel kíséred az elmédet, anélkül, hogy bármit is várnál tőle."

Sri Nisargadatta Maharaj *

Az idézet további érdekessége, hogy egyenes bizonyítéka a "vallások transzcendens egységének" (© Frithjof Schuon). Fenti szavakat ugyanis ugyanúgy mondhatta volna Száriputta, Mahámoggalána vagy akár Szakkamuni Buddha is.


* Sri Nisargadatta Maharaj: I Am That; Acorn Press, 1997.

Richard Shankman: The Experience of Samadhi (könyvrecenzió)

Nagy csend után az elmúlt két évben megjelent több, a dzshánákkal foglalkozó könyv. Korábban alig volt kifejezetten a dzshánákkal foglalkozó elérhető irodalom, míg a vipasszanás könyvekkel Gangeszt lehetett volna rekeszteni. Terveink között szerepel ezeknek a könyveknek a bemutatása, melynek neki is látunk, először egy, a mi szempontunkból külön figyelemreméltó művet veszünk szemügyre.

A bostoni Shambhala kiadó 2008 legvégén jelentette meg Richard Shankman théraváda buddhista tanító The Experience of Samadhi - An In-depth Exploration of Buddhist Meditation című könyvét. A szerző címválasztása pontos, bár a könyvből kiderül, hogy leginkább a szammá szamádhi, azaz a négy dzshána mibenléte foglalkoztatja, figyelembe veszi és tárgyalja az egyéb, kiterjesztett szamádhi értelmezéseket is. Ennek során részletesen körbejárja a négy dzshána állapotát a Páli Kánon szuttái alapján, majd külön fejezetet szentel a Viszuddhimagga dzshánáinak. A könyv nagy erénye, hogy állításait jól összegyűjtött szutta-hivatkozásokkal támasztja alá.

A négy dzshána rövid áttekintése

A következőkben röviden áttekintjük a négy dzshánát, kizárólag a szuttákban több ezerszer ismétlődő rövid formula alapján.
Ezt annál is inkább célszerű megtennünk, hogy a későbbiekben tárgyalandó különféle felfogások kapcsán ne vesszünk bele egyes nézőpontokba, és bizonyos fokig rögtön felismerhetővé váljanak az ellentmondások.

Az előfeltételekről az előző bejegyzésben már szó esett: az életvezetés tisztasága, a megelégedettség, az érzékek hat kapujának őrzése, a tiszta tudatosság.
A Buddha által tanított meditációk meditációs tárggyal rendelkeznek, azaz van egy meditációs objektum, melyhez a figyelem rögzül. Hagyományosan 40 meditációs tárgyat szoktak figyelembe venni, ezeket a Viszuddhimagga hét csoportba sorolja. Optimális esetben a tanító ezek közül az objektumok közül választja ki a legmegfelelőbbet a tanítványnak.
A théraváda világban a legnépszerűbb meditációs objektum a légzés, ez a lélekzet beavatkozás nélküli, nem irányított figyelését jelenti. Gyakorta tanítják a kaszina (teljesség) meditációkat, melynél a gyakorló egy adott tiszta minőség (pl. a kék vagy piros szín) végtelenbe történő kiterjesztésére törekszik. Kedvelt meditációs tárgy a négy Brahma Vihára (Brahmá lakóhelyei), mely sorozat a szuttákban bizonyos értelemben elkülönül a dzshánáktól, azonban e négyesség tárgyait a gyakorlatban ugyanúgy felhasználják a dzshánák kifejlesztéséhez. A Brahma Vihárák, melyeket Evola találóan "sugárzó kontemplációknak" nevezett, az érzés megtisztításával, felemelésével és végtelenbe kiárasztásával operálnak. A négy Vihára a metta (voluntáris szeretet), a karuna (együttérzés), a muditá (együtt-örülés) és az upekkha (felülemelkedett egykedvűség). A sorozat az érzés mélyreható megtisztulását foglalja magába, melynek csúcsán a tökéletesen megtisztult semleges érzés, a gyönyörű upekkha ragyog. Gyakorolják a speciálisabb meditációkat is, mint például a test elemekre bontását (föld, víz, tűz, levegő ), a test összetevőkre bontását, a temetői meditációkat.

A bhikkhu felkeres egy megfelelő csendes helyet, keresztezett lábakkal, egyenes háttal leül, és figyelmét a meditációs tárgyra irányítja. Kezdetben figyelme nem marad meg a tárgyon állandóan, felmerülő tudattartamok terelik el a figyelmét. Ezeknek az elterelődéseknek a hátterében tudati egyensúlytalanságok vannak, melyeket a Buddha ötös csoportba sorolt, ez az öt akadály:

- érzéki vágy (káma-csanda)
- ellenszenv (bijápáda)
- tompaság és kábaság (thina-middha)
- nyugtalanság és önvád (uddhaccsa-kukkuccsa)
- kétely (vicsikiccshá)

Az érzéki vágy az érzékek öt kapuján felmerülő dhammák iránt érzett vágy. Az ellenszenv a tudattartamok kapcsán felmerült ellenszenv, mely átöleli a viszolygástól a gyűlöletig a teljes spektrumot. A tompaság renyheség, motiválatlanság, tudati tompaság, leesettség. A kábaság álmosság, aluszékonyság. A nyugtalanság izgatottság, egzaltáltság, mely gyakorta folyamatos gondolati betöréseket produkál. Az önvád, melyet mások aggodalomnak fordítanak, a saját személlyel kapcsolatos gondok. A kétely a gyakorlás helyességében és az útban való kétely.
Az akadályok mindegyikére igaz, hogy végtelenül szubtilis módon is fellépnek, úgy, hogy a törekvőnek csak indirekt tudomása van valamelyikük jelenlétéről. Tudja, hogy jelen vannak az akadályok, mivel távollétük a dzshána-tényezők felkelését jelentené.
Az öt akadály megismerése, és a megismerés általi legyőzése a dzshánikus belépés előfeltétele. Mindegyiküket külön sorra fogjuk venni a későbbiekben.

Amennyiben az öt akadály maradéktalanul legyőzésre került, belépés történik az első dzshánába:

[első dzshána]

Eléggé elszakadván az érzéki élvezetektől (káma), elszakadván a nem üdvös dolgoktól (akusala dhamma) a bhikku belép az elszakadásból született, gondolati megragadással (vitakka) és fenntartott gondolkozással (vicsára) kísért, üdvözült örömmel (píti) és boldogsággal (szukha) telített első dzshánába, és ebben időzik.

Mivel ez egy bevezető jellegű áttekintés, csak a leglényegesebb elemekre szorítkozunk. A törekvő, elszakadván az akadályoktól, megkönnyebbül, átéli az akadályok terhétől való megszabadulás előtte ismeretlen szabadságát, és hatalmas, nem-érzéki öröm és boldogság támad benne. A határtalan öröm és boldogság jelzi az első dzshánába való belépést. Az első dzshána az akadályoktól való elszakadásból születik, ez nagyon lényeges.
Az első dzshánát négy tényező jellemzi, ezek közül az első kettő, a vitakka és a vicsára a gondolati funkciókal kapcsolatos. Az első dzshánában még jelen van a gondolkozás. A vitakka és a vicsára értelmezése sokrétű, és vita tárgya. Fordítják gondolati megragadásnak és fenntartott gondolkozásnak, gondolkozásnak és elemzésnek, gondolati megragadásnak és elemző gondolkozásnak. Sokan úgy vélik, hogy bár a szó a gondolkozási funkciókhoz kapcsolódik, itt nem gondolkozást jelöl, hanem a meditációs tárgy megragadását, és a figyelem meditációs tárgyhoz történő fenntartott rögzítését.
A píti, melyet örömként, elragadtatásként, extázisként is fordítanak, azt a végtelen örömöt jelöli, mikor a szomjas vándor először pillantja meg az oázist, és benne egy kis tavat, melyben megfürödhet és csillapíthatja szomját. A szukha ezzel szemben az az elégedett, lágy boldogság, melyet a vándor azt követően érez, hogy szomját csillapította és fürdött a tó hűs vizében.
Hangsúlyozottan nem érzéki örömről és boldogságról van szó, hanem olyan tapasztalatokról, melyeket az elszakadásból következő szabadság (az 1.dzshánában) illetve az összeszedettség (a 2.dzshánában) szül. Ezért mondja a Buddha, hogy mivel felül állnak a vágyak világán, nem kell óvakodni tőlük, a meditáció fejlődésének szabályszerű velejárói.

Fentiekben csak a dzshána tényezők nagyvonalú körülhatárolását adtuk meg. A konkrét definíciókkal majd az egyes felfogások ismertetésénél foglalkozunk.
Nem csak a dzshána tényezők felfogása különbözik, vita tárgya az is, hogy az egyes dzshána tényezők egyszerre merülnek-e fel a dzshánában, vagy egymás után.
Ezek nem teoretikus viták, hanem a többféle értelmezés hátterében konkrét tapasztalatok állnak, és ezek a megélt állapotok radikálisan különböznek egymástól. Ennek okaira később visszatérünk.

[második dzshána]

Továbbá, a vitakka és a vicsára lecsendesítését követően a bhikkhu belép a második dzshánába és ebben időzik, melyet a magabiztosság és a tudat nyugalma jellemez, a vitakkától és vicsárától mentes, s összeszedettségből született (samādhija) pítivel és szukhával telített.

A második dzshánába való átlépés egyben a gondolkozással kapcsolatos tényezők elhagyását is jelenti. A második dzshánának két tényezője van: a píti és a szukha.
A második dzshána az összes értelmezés szerint jóval nyugodtabb, lágyabb örömmel jár, mint az első, hiányzik belőle az első dzshána pítijének vibrációja. Egy megtisztultabb állapotról van szó. A második dzshána tényezői az elsővel ellentétben szamádhiból születnek.

[harmadik dzshána]

Továbbá, a píti elhalványulását követően a bhikkhu felülemelkedett egykedvűségben időzik, éberen (szata) és tiszta tudatossággal (szampadzsána), és a testében szukhát él át, melyet az árják így jellemeznek: „Boldog, aki felülemelkedett egykedvűségben időzik, éberen!” – így éri el, majd időzik a harmadik dzshánában.

A harmadik dzshánába való átlépéskor a törekvő elhagyja az örömöt. Lágy boldogságot él át (a testében, mondja a szöveg), melyet finom fehér fényhez lehetne hasonlítani. Ennek a dzshánának már csak egy tényezője van, a szukha. Érdemes már most megjegyezni, hogy a szöveg szerint a harmadik dzshánát az éberség (szati) és tiszta tudatosság (szampadzsána) kíséri. A tiszta tudatosság fogalma az éberség kiterjesztett működésére használatos, az ülő-meditációkon kívüli élethelyzetekben, napi tevékenység közben.

[negyedik dzshána]

Továbbá, elhagyva az örömet és fájdalmat, a korábbi bánat és gyönyör eltűnésével a bhikkhu belép az örömön és fájdalmon túli negyedik jhánába, és ebben az állapotban tartózkodik, melyet a felülemelkedett egykedvűségnek (upekkha) köszönhetően az éberség tökéletes tisztasága jellemez.

A harmadik dzshánának már csak egy tényezője volt, a boldogság érzése. A negyedikbe való átlépésnél a szubtilis boldogságérzés helyét egy sem-kellemes, sem-kellemetlen érzés veszi át, az upekkha, a felülemelkedett egykedvűség. A negyedik dzshánában a tudat emberfelettien éber, tökéletesen kiegyensúlyozott állapotban van. A tudatot semmi nem rázza meg, rendíthetetlen. A negyedik dzshánában a tudat "megtisztult, világos, szeplőtelen, tökéletlenségtől mentes, fogékony, irányítható, szilárd és rendíthetetlen".


Egyes szutták és a kommentárirodalom mindegyik dzshánához egy további tényezőt is hozzárendel, az ekkaggátát, mely a tudat egyesítettségét jelöli. Konvencionális fordítása az egyhegyűség, mely bizonyos értelemben félrevezető lehet, emiatt Bhikkhu Bodhi is inkább a "unification of mind" (a tudat egyesítettsége) kifejezést használja.
További eltérés a kommentároknál, hogy a második dzshánát kettébontják, így öt dzshánáról beszélnek. Az elsőt követően először a vitakka tényezője hagyatik el, azt követően a vicsára is. Ez a felbontás előfordul a nikájákban is, ritkán.

A meditáció egyre nyugodtabb, egyre kiegyensúlyozottabb állapotokon keresztül vezet, mely egyszerűsödéssel jár együtt, az első dzshánának négy tényezője van, a másodiknak kettő, a harmadiknak és a negyediknek egy. Az első dzshána bizonyos egzaltáltsággal járó üdvözült örömétől több fokozaton át jutunk egyre nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb állapotokba, melynek csúcsa, mikor a tudat tökéletes egyensúlyba kerül, a negyedik dzshána upekkhája.
A dzshánák során, ha helyesen fejlesztik ki ezeket, a gyakorló szemét egyre kevesebb por fedi. Lehetőséget kap arra, hogy egyre inkább úgy lássa a dhammákat, "ahogyan azok vannak". Az individualitás láncai lehullanak, és ez olyan "szuperobjektív" rátekintési pontot biztosít számára, mely ideális a három jellegzetesség (dukkha, aniccsa, anatta) belátására a dhammák vonatkozásában. Ezzel a lehetőséggel élhet a törekvő, de ez csak egy lehetőség. Ha nem fordít erre figyelmet, a láncokat valóban szétszaggató belátások "maguktól" nem fognak megtörténni. Elképzelhető az is, hogy ugyan képes megfigyelni egyes kibontakozásokat/elenyészéseket, melyek egy belátás éltető elemei lehetnének, de a kellő gondosság vagy érdeklődés hiánya megakadályozza, hogy a tapasztalatok belátássá érjenek.
A dzshánák kifejlesztésénél szem előtt kell tartani a célt, a megszabadító tudást.