2013. augusztus 4., vasárnap

Dzshánák mozgás közben



Valamikor talán eljut ez a blog odáig, hogy az eredetileg kigondolt tematikus felépítésnek megfelelően végigvezeti a dzshánák "szuttikus" felfogását és összehasonlítja a kommentár-felfogással, kiemelve különbségeiket. Ez nem most lesz.

Addig is egy rövid bejegyzés, mintegy előre ugorva a dzshána értelmezések közé, egy olyan specifikus problémáról, mely lehetőség csak nagyon keveseknél merül fel. Általában úgy tanítják a kommentárok alapján, hogy az öt érzék már az első dzshána előtt bezáródik. Ennek megfelelően egyik dzshánában sem működik egyetlen érzék sem, nem lát, nem hall, nem szagol, nem ízlel, nem tapint. Nincs test-tudatosság. Az ilyen jógi nem érez semmiféle testi behatást, például egy erős ütést is érzékelés nélkül fogad, és ez nem is hozza ki feltétlenül a dzshánából.

Egy másik nézőpont a szutták alapján alaposan érvel, hogy miért téves elképzelés az, hogy a dzshánákban nincsenek jelen az érzékek. A szutták alapján ugyanis megalapozottan bizonyítani lehet, hogy a Buddha által tanított dzshánákban az érzékek működnek, és a test tudatosság - szublimáltan - de nagyon is jelen van.
Az érzékek és a test tudatosság jelenléte a dzshánákban olyan kérdéskör, ahol a szutta-értelmezés és a kommentár-értelmezés (Viszuddhi-magga értelmezés) konfrontációba kerül, olyan ellentétbe, mely egy felülről történő feloldással sem tűnik megoldhatónak.

Azt azonban a szutta-értelmezés hívei sem szokták állítani (fel sem merül), hogy a dzshánákban sétáló meditációt lehet végezni. Jellemzően a dzshánákat túl szubtilis és törékeny állapotoknak tartják ahhoz, hogy egy olyan, mondhatni "durva" létezési módban, mint egy séta, fent lehessen tartani. A tudat egyesítettségét (cittassa ekaggatá) ugyanis a sokszerűség világa - mellyel egy séta közben szembesülünk - nagyon is hajlamos megbontani, márpedig tudjuk, hogy az ekaggatá az ötödik dzshána tényező.
Jómagam egy tanítóról tudok, aki tanítja a dzshána fenntartását egyéb tevékenységek közben, melynek kezdeti lépése a sétáló meditáció. Bhante Vimalaramsinak hívják, és általában úgy tartják számon, mint aki light, azaz könnyű dzshánákat tanít. Ennek elhamarkodott megítélésétől azért ajánlatos tartózkodni. Bhante Vimalaramsi állításait a szuttákkal támasztja alá, és sok szempontból meggyőzően érvel egy olyan dzshána felfogás mellett, mely a kommentár felfogással diametrálisan szembenáll. Most nem célom Bhante felfogását értékelni, csupán érdekességként meg szeretném mutatni az alábbi szövegrészletet, mely explicit módon állítja, hogy a dzshánák közben egyéb tevékenység folytatása nagyon is lehetséges.

A szóban forgó szöveg az Anguttara Nikája 3:63, Venága-szutta.

A Magasztos a Kószalák országában meglátogat egy brahman falut, ahol a venágapúrai Vaccshagóta üdvözli, dícséri nemes megjelenését. Ily nemes vonásokhoz nyilván nemes ágy dukál, véli Vaccsha. A Buddha felvilágosítja, hogy az otthontalanságba távozottak ritkán jutnának magas ágyhoz, és akkor is elutasítanák. Azonban van három fajta magas és kényelmes ágy, melyet bármikor el tud érni: A mennyei "magas ágy", az isteni "magas ágy" és az áriyák "magas ágya".
A magas és kényelmes ágy a beszédben a hallgató gondolkozásának megfelelően az üdvös állapotoknak felel meg.
Ezt követően a Buddha sorban elmondja a háromféle üdvös állapotot, mely az állapotok ismertetésével kezdődik, majd mindegyiknél ugyanazokkal a szavakkal végződik. A "mennyei" állapotok a négy dzshána. Miután a Buddha elmondja a négy dzshána standard leírását, így folytatja:

"És akkor, brahmin, amikor ilyen típusú állapotban vagyok, ha fel-alá járkálok, akkor sétálásom mennyei. Ha állok, akkor állásom mennyei. Ha lefekszem, akkor ez az én mennyei, magas és kényelmes ágyam. Ez az a mennyei, magas és kényelmes ágy, melyet bármikor akaratlagosan el tudok érni, nehézség és gond nélkül."

Ezeket a szavakat megismétli az isteni állapotok leírását követően is - ezek a Brahma-vihárák -, valamint az áriya állapotok után is, melyek az emlékezés a megszabadulásra. A szöveg tehát explicit módon kijelenti, hogy dzshánikus állapotban szinte minden tevékenység végzése lehetséges. Ha szigorúan tekintjük, akkor "csak" sétálni, állni, ülni, valamint feküdni lehet, csakhogy ez a felsorolás jellemzően a tiszta tudatosság ismertetésénél fordul elő, melynek épp az a lényege, hogy minden tevékenység közben fent kell tartani. Ezt a kérdést hagyjuk nyitva, éppen elég gond a séta. A könyv lábjegyzetében a szokásos érvrendszer jön elő, hogy "miután kilépett a dzshánából, azt követően történt mindez..." Természetesen állandó betoldásokkal olyanná írhatjuk át a nikájákat, mely éppen ízlésünknek megfelel. A dolog ennél jóval nehezebb.

Ha van séta, akkor az állapotban jelen van a test-tudatosság. Ha van séta, van érzékelés, azaz a tapintáson kívül minimum látás. Mindez a Viszuddhimagga által tanított dzshánákban teljesen lehetetlen, így egy olyan pontról beszélünk, ahol az elsődleges szöveg, a szutta (mely ráadásul itt nem egy tanítvány, hanem maga a Buddha tanítása) kendőzetlen módon cáfolja a Viszuddhi-magga felfogását, persze abban az esetben, ha a szuttát autentikusnak fogadjuk el.

A nikáják tele vannak olyan gyakorlatias részletekkel, melyek a kommentár dzshána felfogásának egyértelműen ellentmondanak. Fenti csupán egyetlen példa, melyet most fedeztem fel. Mindez egyébként roppant sajnálatos. A kommentároknak pont a tömör tanítások részletes kifejtése és tisztázása lenne a feladata, nem a törekvők összezavarása. E nemes feladatnak, úgy tűnik, a Megtisztulás ösvénye nem képes megfelelni.

1 megjegyzés: