Az első dzshána előtt (A dzshánák a szutták szerint)

frissítve: 2010/01/14

Az előző bejegyzést folytatva az öt akadálytól való megszabadulást követő állapot kibontakozását vesszük szemügyre, mely még nem az első dzshána.
Ez nagyon lényeges, ugyanis az öt akadály ideiglenes távollétét egyesek hajlamosak már dzshánaként értékelni, de ez így nem felel meg a szuttáknak.



A Szamana élet gyümölcsei c. szuttában (DN 2.) találjuk meg a folyamat részletesebb leírását:

"Elhagyván az érzéki vágyakat, az érzéki vágyaktól megszabadult tudattal időzik, és a tudata megtisztult az érzéki vágyaktól.
Elhagyván az ellenszenvet és a gyűlöletet, az ellenszenvtől és a gyűlölettől megszabadult tudattal időzik, és a tudata megtisztult az ellenszenvtől és a gyűlölettől az összes élő lény jólétére irányuló együttérzés (anukampí) által.
Elhagyván a tompaságot és kábaságot, a tompaságtól és kábaságtól megszabadult tudattal időzik, észlelvén a fényt (álóka-szannyá), éberen és tiszta tudatossággal (szato szampadzsáno), tudata megtisztult a tompaságtól és kábaságtól.
Elhagyván a nyugtalanságot és önvádat, a nyugtalanságtól és önvádtól megszabadult tudattal időzik, belsőleg megnyugodott tudattal, tudata megtisztult a nyugtalanságtól és önvádtól.
Elhagyván a kételyt, a kételyt maga mögött hagyva időzik, bizonytalanság nélkül az üdvös dolgok tekintetében, tudata megtisztult a kételytől."

DN 2.68

Ezt a részt követi a már az előző bejegyzésből ismert példák leírása az adósságról, betegségről, börtönről, rabszolgaságról és sivatagi utazásról, melynek lezáró szakasza a következő:

Addig nagy király, amíg a bhikkhu nem észleli az öt akadály eltűnését magában, a bhikkhu úgy tekint ezekre, mint adósságra, betegségre, börtönre, rabszolgaságra, és sivatagon át vezető útra. Azonban ha a bhikkhu az öt akadály eltűnését észleli magában, úgy tekint erre, mint az adósságtól való megszabadulásra, egészségre, börtönből szabadulásra, rabszolgaság alóli felszabadulásra, és biztonságos vidékre.

És amikor tudja, hogy ez az öt akadály elhagyta, megelégedett öröm (pamodzsa) támad benne, a megelégedett örömből üdvözült öröm (píti) születik, üdvözült örömmel telve teste (kája) megnyugszik, a megnyugodott testtel boldogságot (szukha) érez, és a boldogsággal a tudata összeszedetté válik (szamádhijati).
Elszakadván az érzéki vágyaktól, elszakadván a nem-üdvös dhammáktól belép és időzik az első dzshánában..."

DN 2.74-75

Elhagyta hát az öt akadályt, és üdvös dhammákkal telt a tudata, éber és tiszta tudatossággal, természetes jóindulattal rendelkezik, tudata csendes és nyugodt és kétségek nélküli.
Lerakta a terheket, ezáltal felszabadul. A folyamat azonban tovább folyik, és nehéz nem meglátni benne a katalizáció erejét:
Megelégedett öröm támad benne, mely már ezt megelőzően is fel-felbukkan, mikor egy-egy akadálytól, mint nehéz súlytól megszabadul. Azonban ez az elégedett öröm állandósul, és píti-vé, dzshána tényezővé erősödik. Tudatát és testét elönti és átjárja, át-vibrálja ez az üdvözült öröm, teste könnyűvé válik és megnyugszik. A testből eltűnik minden feszültség. Amit testként érzékel, egy kettős észlelés, mely kiterjed mind a fizikai, mind a szubtilis testre is. Ezek az érzetek keverednek, átfolynak egymásba. A megnyugodott testtel szukhát, boldogságot érez, mely szintúgy dzshána tényező. A szukha és a kája (test) összefüggésére a harmadik dzshána leírása is rámutat, mikor azt mondja, "még mindig szukhát érezve a testben.."
Mikor a szukha is megszületett, tudata összeszedetté válik, ekkor vagyunk az elmélyedés határán.

Ezután az első dzshána standard leírása következik, mely így kezdődik: "Elszakadván az érzéki élvezetektől, elszakadván a nem-üdvös dhammáktól belép és időzik az első dzshánában..."
Ha pontosak akarunk lenni, ezt át kellene fogalmaznunk. Azt mondhatnánk, "az érzéki élvezetektől való elszakadás után". Ezt a pontosítást azért érdemes megtennünk, mert az elszakadások megelőzik a belépést a dzshánába, és van egy köztes terület, mely részleges instabilitása miatt, valamint amiatt, hogy még katalizáló folyamatok zajlanak a dzshána kiteljesedésének érdekében, még nem tekinthető dzshánának.

Azt látjuk tehát, hogy az akadályok elhagyása után a meditáló egy átmeneti fázisban időzik, ahol felkelnek és megerősödnek a dzshána tényezők, átjárják a tudatot és a testet. A test nyugalma kiemelt fontossággal bír a tudat elcsendesültsége mellett. A nyugati gyakorlók hajlamosak a testet figyelmen kívül hagyni, mintegy látens módon kiszorítani a tudatból, amely egyrészt a legtöbb esetben nem sikerül, másrészt, ha sikerül is az erőfeszítéssel, nem igazán az elvárt eredményt fogja hozni.
A test tudatossága, a testi érzetek jelenléte egyre-egyre szubtilisabb formában, de végigkíséri a négy dzshánát.

Felmerülhet a kérdés, hogy ezt a dzshána előtti átmeneti állapotot miért nem nevezzük közelségi szamádhinak (upacsára szamádhi) a Viszudhimagga alapján? A leírt jellemzők annyiban közösek a Viszudhimaggával, hogy:
1. Az akadályok távol vannak;
2. A dzshána tényezők megjelennek;
3. A dzshána tényezők stabilizálódnak.
Azonban különbségeket is találunk. A Viszudhimagga szerint az upacsára szamádhiban megjelenik a patibhága nimitta, az úgynevezett hasonmás-jel, mely egy szuper-szubtilis mentális jel, amely az adott meditációs tárgynak megfelelő formát ölt. Ez a forma legtöbbször kép. Ezt követően a hasonmás-jel lesz a figyelem tárgya.
Nos, a szuttákban nem találunk megfelelő alátámasztást a Viszudhimagga nimitta-koncepciójára, így szerencsésebb elkerülni a kommentár által bevezetett közelségi szamádhi kifejezést.