2009. szeptember 27., vasárnap

Richard Shankman: The Experience of Samadhi (könyvrecenzió)

Nagy csend után az elmúlt két évben megjelent több, a dzshánákkal foglalkozó könyv. Korábban alig volt kifejezetten a dzshánákkal foglalkozó elérhető irodalom, míg a vipasszanás könyvekkel Gangeszt lehetett volna rekeszteni. Terveink között szerepel ezeknek a könyveknek a bemutatása, melynek neki is látunk, először egy, a mi szempontunkból külön figyelemreméltó művet veszünk szemügyre.

A bostoni Shambhala kiadó 2008 legvégén jelentette meg Richard Shankman théraváda buddhista tanító The Experience of Samadhi - An In-depth Exploration of Buddhist Meditation című könyvét. A szerző címválasztása pontos, bár a könyvből kiderül, hogy leginkább a szammá szamádhi, azaz a négy dzshána mibenléte foglalkoztatja, figyelembe veszi és tárgyalja az egyéb, kiterjesztett szamádhi értelmezéseket is. Ennek során részletesen körbejárja a négy dzshána állapotát a Páli Kánon szuttái alapján, majd külön fejezetet szentel a Viszuddhimagga dzshánáinak. A könyv nagy erénye, hogy állításait jól összegyűjtött szutta-hivatkozásokkal támasztja alá.



A bevezetőben a politikai korrektséget a szenvedés-teliség egy különösen veszedelmes formájának tartó olvasót kicsit megijeszti a szerző, hogy tények és mások véleményének közlésén kívül, azaz adatok halmozásán kívül egyebet nem tudhatunk tőle, hisz több tiszteletkört tesz az egymásnak ellentmondó tanítások elfogadása felé. Szerencsére a harmadik fejezetre ezt a dísztáncot elfelejti Shankman, és a különböző dzshána felfogások közötti ellentmondásokat tárgyalva hajlandó állást foglalni, elég színvonalasan érvelve álláspontja mellett, mely a szuttákra alapoz a Viszuddhimaggával szemben.
Három fő pont alapján bontja ki a témát: (1) Mi tekinthető dzshánának? [Van-e test-tudatosság a dzshánákban, valamint a vitakka-vicsára és az ekaggata értelmezése] (2) A szamatha és a vipasszana a meditációs praxis két elkülönülő útja vagy egyként kezelendő? (3) Szükséges-e a dzshána a belátáshoz?

A könyv a szutta-dzshánákat valamint a Viszuddhimagga-dzshánákat külön-külön, de egységes tömbökként kezeli, pedig a szuttákból kiindulva is a legkülönfélébb állapotleírások ismeretesek, az egyes tanítók eltérő módszereket, technikákat tanítanak, és eltérő dzshána-képpel is rendelkeznek.
Hogy Shankman ezt a spektrumot is kibontsa, a könyv második részében interjúkat közöl nyolc neves, Amerikában jól ismert buddhista tanítóval.
Jack Kornfield, Ajahn Thanissaro, Sharon Salzberg, Bhante Gunaratana, Christina Feldman, Leigh Brasington, Ajahn Brahmavamso és Pa Auk Sayadaw beszél arról, milyen súlyt fektet a szamádhira a meditáció tanítása során, illetve mely aspektusokra helyezi a hangsúlyt, hogyan értelmezi a szuttákban foglalt utasítások problematikus pontjait. Egyes interjúk tanulságos részletekkel szolgálnak, esetleg később felkerül a blogra egy-kettő fordítása.

A könyv végén négy függeléket találunk, melyek közül egy igazán érdekes. Ez a légzésmeditációnál a figyelem helyével kapcsolatos vitákat veszi szemügyre, és meggyőző érvelés mellett arra a következtetésre jut, hogy a teljes test-érzés kialakítása szükséges az anapanaszati gyakorlásakor.

Shankman könyve fontos olvasmány mindenki számára, aki a buddhista meditációt komolyan gyakorolja, vagy legalább az ezirányú igény felvetődik benne.

Shankman, Richard:
The Experience of Samadhi - An In-depth Exploration of Buddhist Meditation;
Shambhala Publications, 2008; 240 old.; $12.89 (Amazon)

5 megjegyzés:

  1. Jó lenne, ha magyarul is megjelenne. Minden esetre érdeklődve várom az interjúk fordítását itt a blogon.
    Az előzetesen érdekelne, ha olvastál ilyet ebben a könyvben, akár másikban, hogy az asamprajnáta samadhi megnevezést melyik szinttől használja, illetve szerepel-e nála valamelyik dhjánánál a légzéselhalás-megszűnés.
    Üdv. Pimander

    VálaszTörlés
  2. Kedves Pimander,

    Ez a könyv kizárólag az eredeti buddhizmus meditációs metódusaival foglalkozik, a szamádhi értelmezésbe nem vonja be a jóga-hagyományt.
    Az aszampradnyáta szamádhi nem értelmezhető a Buddha által tanított metódus-rendszerben. Ha mégis analógiákat szeretnénk feltárni a Rádzsa jóga aszamprádnyáta szamádhija és a buddhista meditációs állapotok között, akkor a felé kellene keresgélnünk, hogy ez a jógában egy támasz nélküli avagy mag nélküli állapotot jelöl.
    Ez annyit jelent, hogy a buddhista meditáció formanélküli állapotai feletti állapotról van szó, hiszen azoknak vannak támaszaik, még a sem-érzékelés-sem-nem-érzékelés alapjának is, ahogy magában a megnevezésben benne van: van alapja, azaz van támasza.
    Az e feletti állapot, az érzés és észlelés megszűnése már analógiába állítható a támasz nélküli szamádhival, mert definíció szerint teljesen támasz nélküli.
    Az aszámprádnyáta szamádhi tetőpontja a Dharma-megha (dharma-felhő) szamádhi, mely az előbb említett érzés-és-észlelés-megszűnését követő belátás-kulminációval lenne párhuzamba állítható. Voltaképpen ez érdemli meg igazán a belátás szót, mert a Dhamma olyan mélységben tárul fel az állapotból kilépő számára, mely "színről-színre látás", ha szabad ezt a kifejezést használni, és mindenképpen belépés követi a Nibbánába. Vagy, ha a belépést szigorúan vesszük, akkor nem ez, "csak" a "Nibbána illata".
    Aki ezt megtapasztalja, árjaként "születik újjá" abban a pillanatban.

    Ami a második kérdést illeti, a könyvben egyszer merül fel, az Ácsán Thanisszáróval készített interjúban, hogy a negyedik dzshánában megszűnik-e a légzés vagy sem.
    Tudni kell, hogy Thanisszáró elveti a Viszuddhimagga metódusait és inkább a szutták alapján áll. Válasza: igen, a 4. dzshánában megszűnik a légzés.
    A Viszuddhimagga alapján álló tanítók ugyanezen az állásponton vannak.
    A szutták alapján tanítók ebben a kérdésben nem értenek egyet (egymással sem).

    Saját véleményem szerint ez a kifejlesztett 4. dzshána mélységétől függ egyrészt, másrészt attól, hogy a gyakorló az állapotot egyhegyű koncentrációval érte-e el vagy sem, és ha igen, "milyen erősségű fókuszt" alkalmazott.
    Amennyiben nem egy pontra koncentrált volt a meditáció, hanem kiterjesztett figyelemmel vezetett (teljes test), és a dzshána mintegy természetesen bontakozott ki, akkor a légzés nem (feltétlenül) szűnik meg, jóllehet a negyedik dzshána minden jellegzetessége megjelenik.

    Az interjúk fordítására nem tudom mikor kerül sor, mert egyéb kötelességeim miatt nagyon ritkán tudok írni bejegyzést, de majd igyekszem.

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Kedves Vivekaja!

    Kis pontosítás. A dharma-megha szamádhi nem az aszampradnyáta, hanem a szampradnyáta szamádhi végső állapota. Még pontosabban helyenként hídként fogják fel a kétféle szamádhi között. Egyrészt a szászmitá-szamádhi betetőzéseként, és ugyanekkor az aszampradnyáta kezdeti fázisaként tekintenek rá. Itt valóban bekövetkezik egyfajta belátás kulmináció, minden dolog természetének megismerése. Ebben az értelemben valóban használható a színről színre látás kifejezése, azonban a valódi önmagam, a purusa vonatkozásában továbbra is közvetett, tükör általi észlelés áll fenn. Ez az elme lehető legtisztább állapota, amikor az elme (a buddhi) azonosul a purusával, de még mint elme. Az aszampradnyáta ezen túl van, ott a purusa önmagában lakozik.

    Üdv:

    Borkó

    VálaszTörlés
  5. Kedves Borkó!

    Köszönöm a nem is kis pontosítást! Ez elég nagy tévedés volt részemről.
    Át fogom nézni újra a témát a klasszikus jóga szempontjából.

    VálaszTörlés