A dzshánák helye a fokozatos megvalósításban

A Buddha fokozatos képzésben részesítette tanítványait. A Dhammát még nem ismerő, nyitott és tiszta tudatú világiaknak bevezető jellegű fokozatos útmutatást adott, melyet ānupubbikathā-nak neveznek. A fokozatos útmutatásban először Jasza részesült, a Buddha tanítói útjának legelején.

"A Magasztos sorjában beszélt a dolgokról az előtte ülő Jasza nemesifjúnak, következőképpen: beszélt az adakozásról, az erényről (szíla), az égről, a vágyak terhéről, ürességéről, gyötrelmességéről, a vágytalanság üdvéről. Amikor a Magasztos látta, hogy Jasza nemesifjú elméje tiszta, befogadóképes, előítéletmentes, érdeklődő, jószándékú, akkor feltárta előtte azt, ami a Buddhák alapvető tanítása : a szenvedést, annak okát, megszüntetését, az ahhoz vezető utat. És miként a tiszta, folttalan szövet könnyen magába szívja a festéket, éppolyan tisztán, világosan megnyílt a szeme Jasza nemesifjúnak a Tan befogadására ott ültében : "Mindennek, ami keletkezik, meg is kell szűnnie."

Vinaya, Mahavagga, 1. Khandaka

Jasza számára ez az útmutatás elegendő volt ahhoz, hogy a négy igazságra irányuló meditációjában elszakítsa mind a tíz bilincset és Arahattá váljon. Mindazonáltal ezek az útmutatások elsősorban a világiaknak hangzottak el.

A bevezető jellegű útmutatástól eltér a fokozatos képzés (anupubbasikkhā), mely lépcsőfokonként leírja azt az utat, ahogy egy Tathāgata vezeti a tanítványait. Ez a leírás számos beszédben szerepel, alaptípusát megtaláljuk az MN.27-ben és az MN.51-ben, különböző verzióit a DN.2, MN.38, MN.39, MN.107 tartalmazza.

A standard szöveg egy Tathāgata világban történő megjelenésével kezdődik, kinek tanítását meghallgatja egy világi. A Tan befogadásával bizalmat (saddhā) nyer a Buddhában. Megfontolja a világi élet nehézségeit és az otthontalanságba távozás előnyeit. Döntésre jut, az otthontalanságba távozik, és belép a Szanghába.
Nem szabad e jelentékeny részlet felett elsiklanunk. A világi élettel járó gondok jócskán megnehezítik a törekvő dolgát, e megfontolás alapján a tanítvány követi a Buddhát az otthontalanságba.

Ezt követően a bhikkhuk tiszta életvezetése alapvető feltételeinek fokozatos bevezetését találjuk, a szíla szigorúbb, szerzetesekre vonatkozó leírását. (Érdekes módon MN.27, bár részletes felsorolást tartalmaz, és még a rabszolgák elfogadásáról való tartózkodásra is kitér, a tudatmódosító szerek élvezetének tiltását nem tartalmazza.)
Manapság a tiszta életvezetés fontosságát a gyakorló buddhisták sem veszik igazán komolyan. Nem igazán tudják felmérni, milyen hatalmas akadályokat gördítenek ezzel maguk elé. Ahhoz, hogy az áttörésekhez szükséges tudati összeszedettséget és nyugalmat elérje az ember, először a legdurvább egyensúlytalanságokat folyamatosan generáló erőket kell, hogy megfékezze, ezt célozzák a szíla előírásai. E nélkül próbálkozni, üldögélni lehet, de úgy néz ki, kevéssé érdemes.

A bhikkhu elégedettséget nyer a szerzetesi köntössel és az étellel, amit kap, egyéb vagyona nincs, szabad, mint a madár.
Ez a fajta elégedettség a gondtalansággal járó "szeplőtelen, üdvözült boldogsággal" jár együtt. A gondtalanság az elszakadás alapvető feltétele és attribútuma.

Ezután következik az érzékek hat kapujának őrzése.

"Mikor a szemmel formát lát, nem ragadja meg a jelet és jellemzőit. Mivel, ha a látási képességet nem őrizné, a vágy és mohóság gonosz, nem-üdvteli állapotai támadnák meg, az aszkézis útját követi, őrzi a látási képességet, a látási képesség aszkézisét gyakorolja."

Fenti sorokat megismétli a szöveg a másik öt érzéki kapu vonatkozásában, melyből az ötödik a tudat. Itt már egy állandóan fenntartott szatipatthána gyakorlatról van szó az előkészítő szakaszban, melynek fő célja annak a mélyen gyökeredző szokásnak, hajlamnak a felszámolása, mely által a tudat automatikusan megragadja tárgyát, és azonnal magáévá teszi, táplálékká teszi. A tudattárgy táplálék, a tudat szenvedélye a mértéktelen zabálás. Ha eme hajlam megregulázására nem tesz kísérletet, képtelen lesz továbblépni.

Tiszta tudatosság. Itt a szatipatthanával foglalkozó szutták tiszta tudatosság leírásával találkozunk. Ez egy intenzív éberség fenntartását jelöli a nap minden szakaszában, az összes tevékenységre kiterjedően.

Az öt akadály elhagyása
Az öt akadálytól (pancanivarana) való megszabadulás a dzsánikus belépés feltétele.
Felsorolja az előfeltételeket: "Birtokolván az árja erényt, a képességek árja aszkézisét, az árják éberségét és tiszta tudatosságát, felkeres egy magányos, nyugodt helyet (...)"
A megfelelő helyen keresztbe tett lábbal és egyenes háttal leülvén éberséget "idéz maga elé", és elhagyja az öt akadályt.
Ezek a következők: érzéki vágy, ellenszenv, tompaság és kábaság, nyugtalanság és önvád, valamint a kétség (a helyes útban).
Az akadályokat a későbbiekben részletesen sorra vesszük.

A négy dzshána
Ezt követi a négy dzshána leírása. Miután megszabadult az akadályoktól, belép az első dzshánába. A kánon szerint a dzshánikus belépés előfeltétele az öt akadály elhagyása, a kommentárokkal ellentétben a szuttákban nem szerepel más feltétel.
Ezek az egymást követő meditációs állapotok úgynevezett dzshána tényezőkkel jellemezhetők. Az első dzshánának négy tényezője van, a negyediknek csak egy. Az egyik állapotból a következőbe történő átlépéskor a törekvő elhagy egyes dzshána tényezőket. A negyedik dzshánáig vezető út ilymódon az "egy-szerűsödés" útja, melynek tetőpontján már csak egyetlen tényező van jelen, az upekkha, a felülemelkedett egykedvűség.

A negyedik dzshánában elnyert tiszta, összeszedett, teljesen nyugodt, emberfelettien éber tudat képessé válik a magasabb megvalósításra. Ettől a ponttól kezdve habitusának megfelelően három utat választhat a törekvő (optimális esetben e választás joga a tanítóé).
Az első típus a Buddha saját megvalósításának felel meg: a negyedik dzshána elérését követően tudatát előző létesüléseire irányítja, megismeri számtalan előző létesülését. Ez mély és megrázó belátás-sorozat a kamma működésébe, mely a végső elszakadást és lemondást készíti elő. Ennek betetőzése a következő lépésben más generálódási törzsek létesülés-sorozatának megismerése, az "Isteni szem" (dibba-cakkhu) képességével. Saját szamszárai gyökerein túl más lények folytonos visszatérésének pályáját látja át.
Ezek a megvalósítások még világinak minősülnek. Az ezeket követő, a "mérgek elpusztítása" azonban világfeletti. Ez a végső előtti belátás az árják négy igazságába és a létesülési mérgek (asava) mechanizmusába és megszűnésébe.
Azért nevezhetjük az utolsó előtti lépésnek, mert a szöveg itt az Arahatság, a negyedik felébredési fokozat ösvény tudatosságáról beszél. Ezt követi az utolsó lépés, a gyümölcs-tudatosság, a végső belátás, mely a végleges és tökéletes beérkezés a célba.

A második lehetséges út megfeleltethető az előbbinek, azzal a különbséggel, hogy az előző létesülések feltárását megelőzi mágikus képességek megszerzése.

A harmadik úton a törekvő a negyedik dzshána belső modifikációin át halad. A negyedik dzshána jelöli az individuális létállapot határát. Aki megvalósítja, még nem lépett túl az individuális állapoton, bár a centrumában tartózkodik. A negyedik dzshána feletti állapotok, melyeket (csak) a kommentárok formafeletti (arupa) dzshánáknak neveznek, már univerzális állapotok.
Az említett első módosulat a Végtelen tér alapja. Ezt követi a Végtelen tudat, a Nem-létezés, a Sem-észlelés, sem-nem-észlelés alapja. Az utolsó állapotban még mindig jelen van valami fajta szubtilis észlelés. Ezt küszöböli ki a bhikkhu, ha tovább lép az "Érzés és észlelés megszűnése" elnevezésű nem-állapotba, melyben minden érzés és észlelés teljesen megszűnik.
Ebből az állapotból kilépve lehetővé válik számára a teljes világ struktúrája kiépülésének emberfeletti éberséggel történő megfigyelése, mely azonnali belátást eredményez a négy igazságba, és belépés követi a Nibbánába.

A fenti leírásból egyértelmű, hogy a világfeletti megvalósítás előfeltétele a négy dzshána kifejlesztése.
A negyedik dzshána tiszta nyugalma, összeszedettsége, egy-szerűsége, gyönyörűsége (a negyediket néhány helyen a "gyönyörű"-ként nevezik meg a szutták) szükséges a mérgek elpusztításának művészetéhez.

Szem előtt kell azonban tartanunk a dzshánák kifejlesztésének előfeltételeit, melyeket a szutták részletesen felsorolnak. Az életvezetési hanyagságok, a kis élvezetek kapcsán tett engedmények, a kiskapuzás mind-mind olyan egyensúlytalanságokhoz vezetnek a tudatban, melyek megakadályozzák az elmélyedést, és a gyakorló elhagyásuk nélkül nem fog sokra jutni. Mindez nem moralizálás, hanem rideg tények és tapasztalatok foglalata.
Csak az előfeltételek gyakorlásával már olyan megkönnyebbült szabadságot ér el a törekvő, mely felér egy kisebb megváltással.