2009. szeptember 27., vasárnap

Richard Shankman: The Experience of Samadhi (könyvrecenzió)

Nagy csend után az elmúlt két évben megjelent több, a dzshánákkal foglalkozó könyv. Korábban alig volt kifejezetten a dzshánákkal foglalkozó elérhető irodalom, míg a vipasszanás könyvekkel Gangeszt lehetett volna rekeszteni. Terveink között szerepel ezeknek a könyveknek a bemutatása, melynek neki is látunk, először egy, a mi szempontunkból külön figyelemreméltó művet veszünk szemügyre.

A bostoni Shambhala kiadó 2008 legvégén jelentette meg Richard Shankman théraváda buddhista tanító The Experience of Samadhi - An In-depth Exploration of Buddhist Meditation című könyvét. A szerző címválasztása pontos, bár a könyvből kiderül, hogy leginkább a szammá szamádhi, azaz a négy dzshána mibenléte foglalkoztatja, figyelembe veszi és tárgyalja az egyéb, kiterjesztett szamádhi értelmezéseket is. Ennek során részletesen körbejárja a négy dzshána állapotát a Páli Kánon szuttái alapján, majd külön fejezetet szentel a Viszuddhimagga dzshánáinak. A könyv nagy erénye, hogy állításait jól összegyűjtött szutta-hivatkozásokkal támasztja alá.