"Gyakorold a dzshánát, Ánanda. Ne légy figyelmetlen.
Ne ess később megbánásba. Ez az útmutatásunk mindannyiótok számára."
MN 106. Āneñjasappāya Sutta
A Buddha tanításának középpontjában az árják négy igazsága áll. Az első igazság kimondja, hogy a létesülés alapvető jellegzetessége a kimozdultság, az egzisztenciális megrázkódottság, a dukkha. (köznapi fordításban szenvedés, de a szó ennél messze túlmutat) A második igazság feltárja a dukkha alapvető okát, a létesülési szomjat (tanhá). A harmadik igazság kijelenti, hogy ez az ok megszüntethető a szomj felszámolásával, kioltásával. A negyedik igazság végül meghatározza a módszert, az ösvényt, mely által utóbbi véghezvihető, ez az árják nyolcrétű ösvénye.
A nyolcrétű ösvény nyolcadik tagja a samma samādhi, a tökéletes szamádhi, melyet a Buddha a négy dzshánaként definiál és amely saját megvalósításában is kulcsfontosságú szerepet játszott.
A felébredését megelőzően a Buddha visszaemlékezett egy gyermekkori emlékére, mikor apja egy szántási rítust végzett, és nevelői magára hagyták egy gránátalmafa alatt. Ekkor a még gyermek Bódhiszatta spontán belépett az első dzshánába. A diadalmas megvalósításnak ez a felidézés adta meg a végső lökést. Felismervén, hogy az aszkézisben legyengült testtel ez az állapot nem érhető el könnyen, feladta a testsanyargató aszkézist, és elegendő táplálékot vett magához. Miután megerősödött, sorban belépett az első, második, harmadik, negyedik dzshánába, majd ezt követően a három éjszakai virrasztás során elérte a teljesen-tökéletes felébredést, a samma-sambodhit. (MN 36. Mahászaccsaka szutta)
A Buddha felébredését követően is gyakran tartózkodott dzshánikus állapotokban, melyek "mennyei tartózkodási helyeként" szolgáltak. A dzshánákat "boldog tartózkodásnak az itt-és-mostban" nevezte, és gyakran hasonlította a nibbánához. A Kánonban számos szövegrészletet találunk, ahol "nibbána itt-és-most"-ként vagy "azonnal látható nibbánaként" írja le a dzshánákat. (AN.iv,453-54)
Ennek megfelelően tanítványait is a dzshánák kifejlesztésére sarkallta, mint ahogy azt a fenti idézet is mutatja, és ezerszám találunk szuttákat a Páli Kánonban, ahol a dzshánák említésre kerülnek. A bhikkhuk képzésének integráns része volt a dzshánák kifejlesztése.
A dzshánákhoz kapcsolódó várható eredményként négy lehetőséget említ, melyek megfelelnek a felébredettség négy fokozatának. (DN.29 Pasadika Sutta) Tanítása szerint e négy fokozat az árjaság kritériuma. Árja (ariya puggala) az, aki megvalósította legalább az első fokozatot a négy közül, melyet folyambalépésnek neveznek. /Az árja szót mindig ebben az értelemben használom a bejegyzésekben/
Amennyiben a dzshánákhoz való szubtilis kötődés fennáll, a halált követően a négy dzshánának megfelelő isteni világokban történő újralétesülés várható, annak megfelelően, hogy az ember milyen mértékig mélyítette el az adott dzshánát.(AN IV.123: Jhana sutta)
A Buddha parinibbánája, távozása e világból a végső nibbánába is összekapcsolódik a dzshánákkal. Erről a Mahaparinibbána szuttában (DN.16) Anuruddha, az Isteni szem (dibba-cakkhu) mestere számol be Ánandának.
A Buddha halálakor sorban belépett az első, második, harmadik, negyedik dzshánába. Ezt követően sorban a formafeletti állapotokba, melyet a kommentárirodalom arúpa dzshánáknak nevez (a szuttantában ismeretlen ez a fogalom). Majd, ugyanezt a sorozatot visszafelé bejárta az első dzshánáig. Végül ismét a negyedik dzshánáig emelkedett, és ott történt meg a végső ellobbanás.
A dzshánák a buddhista megvalósítási úton kiemelkedően fontos szerepet játszanak. Számunkra erősen kétséges, hogy a végső megvalósítás eléréséhez nélkülözhetőek. A dzshánák értelmezése azonban sokrétű, a legkülönfélébb meditációs állapotokat nevezik dzshánának, e tekintetben meglehetősen nagy a felfordulás. Mielőtt a különféle értelmezéseket megvizsgálnánk, érdemes rögtön az első ellentmondást szemügyre venni, mely a Buddha fent említett gyermekkori emlékével kapcsolatos; erről szól a következő bejegyzés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése