Dzshánák mozgás közben

Valamikor talán eljut ez a blog odáig, hogy az eredetileg kigondolt tematikus felépítésnek megfelelően végigvezeti a dzshánák "szuttikus" felfogását és összehasonlítja a kommentár-felfogással, kiemelve különbségeiket. Ez nem most lesz.

Addig is egy rövid bejegyzés, mintegy előre ugorva a dzshána értelmezések közé, egy olyan specifikus problémáról, mely lehetőség csak nagyon keveseknél merül fel. Általában úgy tanítják a kommentárok alapján, hogy az öt érzék már az első dzshána előtt bezáródik. Ennek megfelelően egyik dzshánában sem működik egyetlen érzék sem, nem lát, nem hall, nem szagol, nem ízlel, nem tapint. Nincs test-tudatosság. Az ilyen jógi nem érez semmiféle testi behatást, például egy erős ütést is érzékelés nélkül fogad, és ez nem is hozza ki feltétlenül a dzshánából.

Egy másik nézőpont a szutták alapján alaposan érvel, hogy miért téves elképzelés az, hogy a dzshánákban nincsenek jelen az érzékek. A szutták alapján ugyanis megalapozottan bizonyítani lehet, hogy a Buddha által tanított dzshánákban az érzékek működnek, és a test tudatosság - szublimáltan - de nagyon is jelen van.
Az érzékek és a test tudatosság jelenléte a dzshánákban olyan kérdéskör, ahol a szutta-értelmezés és a kommentár-értelmezés (Viszuddhi-magga értelmezés) konfrontációba kerül, olyan ellentétbe, mely egy felülről történő feloldással sem tűnik megoldhatónak.

Azt azonban a szutta-értelmezés hívei sem szokták állítani (fel sem merül), hogy a dzshánákban sétáló meditációt lehet végezni. Jellemzően a dzshánákat túl szubtilis és törékeny állapotoknak tartják ahhoz, hogy egy olyan, mondhatni "durva" létezési módban, mint egy séta, fent lehessen tartani. A tudat egyesítettségét (cittassa ekaggatá) ugyanis a sokszerűség világa - mellyel egy séta közben szembesülünk - nagyon is hajlamos megbontani, márpedig tudjuk, hogy az ekaggatá az ötödik dzshána tényező.
Jómagam egy tanítóról tudok, aki tanítja a dzshána fenntartását egyéb tevékenységek közben, melynek kezdeti lépése a sétáló meditáció. Bhante Vimalaramsinak hívják, és általában úgy tartják számon, mint aki light, azaz könnyű dzshánákat tanít. Ennek elhamarkodott megítélésétől azért ajánlatos tartózkodni. Bhante Vimalaramsi állításait a szuttákkal támasztja alá, és sok szempontból meggyőzően érvel egy olyan dzshána felfogás mellett, mely a kommentár felfogással diametrálisan szembenáll. Most nem célom Bhante felfogását értékelni, csupán érdekességként meg szeretném mutatni az alábbi szövegrészletet, mely explicit módon állítja, hogy a dzshánák közben egyéb tevékenység folytatása nagyon is lehetséges.

A szóban forgó szöveg az Anguttara Nikája 3:63, Venága-szutta.

A Magasztos a Kószalák országában meglátogat egy brahman falut, ahol a venágapúrai Vaccshagóta üdvözli, dícséri nemes megjelenését. Ily nemes vonásokhoz nyilván nemes ágy dukál, véli Vaccsha. A Buddha felvilágosítja, hogy az otthontalanságba távozottak ritkán jutnának magas ágyhoz, és akkor is elutasítanák. Azonban van három fajta magas és kényelmes ágy, melyet bármikor el tud érni: A mennyei "magas ágy", az isteni "magas ágy" és az áriyák "magas ágya".
A magas és kényelmes ágy a beszédben a hallgató gondolkozásának megfelelően az üdvös állapotoknak felel meg.
Ezt követően a Buddha sorban elmondja a háromféle üdvös állapotot, mely az állapotok ismertetésével kezdődik, majd mindegyiknél ugyanazokkal a szavakkal végződik. A "mennyei" állapotok a négy dzshána. Miután a Buddha elmondja a négy dzshána standard leírását, így folytatja:

"És akkor, brahmin, amikor ilyen típusú állapotban vagyok, ha fel-alá járkálok, akkor sétálásom mennyei. Ha állok, akkor állásom mennyei. Ha lefekszem, akkor ez az én mennyei, magas és kényelmes ágyam. Ez az a mennyei, magas és kényelmes ágy, melyet bármikor akaratlagosan el tudok érni, nehézség és gond nélkül."

Ezeket a szavakat megismétli az isteni állapotok leírását követően is - ezek a Brahma-vihárák -, valamint az áriya állapotok után is, melyek az emlékezés a megszabadulásra. A szöveg tehát explicit módon kijelenti, hogy dzshánikus állapotban szinte minden tevékenység végzése lehetséges. Ha szigorúan tekintjük, akkor "csak" sétálni, állni, ülni, valamint feküdni lehet, csakhogy ez a felsorolás jellemzően a tiszta tudatosság ismertetésénél fordul elő, melynek épp az a lényege, hogy minden tevékenység közben fent kell tartani. Ezt a kérdést hagyjuk nyitva, éppen elég gond a séta. A könyv lábjegyzetében a szokásos érvrendszer jön elő, hogy "miután kilépett a dzshánából, azt követően történt mindez..." Természetesen állandó betoldásokkal olyanná írhatjuk át a nikájákat, mely éppen ízlésünknek megfelel. A dolog ennél jóval nehezebb.

Ha van séta, akkor az állapotban jelen van a test-tudatosság. Ha van séta, van érzékelés, azaz a tapintáson kívül minimum látás. Mindez a Viszuddhimagga által tanított dzshánákban teljesen lehetetlen, így egy olyan pontról beszélünk, ahol az elsődleges szöveg, a szutta (mely ráadásul itt nem egy tanítvány, hanem maga a Buddha tanítása) kendőzetlen módon cáfolja a Viszuddhi-magga felfogását, persze abban az esetben, ha a szuttát autentikusnak fogadjuk el.

A nikáják tele vannak olyan gyakorlatias részletekkel, melyek a kommentár dzshána felfogásának egyértelműen ellentmondanak. Fenti csupán egyetlen példa, melyet most fedeztem fel. Mindez egyébként roppant sajnálatos. A kommentároknak pont a tömör tanítások részletes kifejtése és tisztázása lenne a feladata, nem a törekvők összezavarása. E nemes feladatnak, úgy tűnik, a Megtisztulás ösvénye nem képes megfelelni.

Practicing the Jhanas (könyvrecenzió)

 A bal oldali képet szemlélve elmélkedhetünk egy kicsit a papáncsá, a feldíszítés veszélyeiről, mivel gondolom, velem együtt nem sokan feltételeznék, hogy a képen látható, átlagosnak és középszerűnek tűnő amerikai házaspár a nyugati buddhista világ kiemelkedő jógiai. Stephen Snyder és Tina Rasmussen a jelenkor (kommentárvonalon) valószínűleg legnagyobb théravádin meditációs mestere, Pa Auk Sayadaw útmutatása alapján valósította meg a dzshánákat, valamint a formanélküli realizációkat egészen a sem-észlelés-sem-nem-észlelés állapotáig. Könyvük a Sayadaw által tanított igen komplex szamatha praxis viszonylag tömör összefoglalása.

Az első dzshánában (szutta dzshánák)

A következőkben azt vizsgáljuk, mit tudhatunk meg a dzshánákról a szutták alapján, és mire vonatkozóan nem szolgáltatnak információt.

Kezdjük az utóbbival: a szutták általában nem beszélnek arról, hogy a dzshánákat milyen meditációs tárggyal érték el. Ennek egyik oka az, hogy a beszédek általában egy speciális tanítás keretei közé helyezik a dzshánákat, és nem konkrét megvalósításokat beszélnek el. Viszont ahol mégis erről van szó, ott sem említik a tárgyat. (Ld. pl. Száriputta vagy Mahámoggalána realizációja)
Az egyik olyan szöveg, ahol utalás történik magára a tárgyra, az Ánápána szamjutta, melynek második felében a szutták ánápánaszati-szamádhiról beszélnek, így explicit módon kinyilvánítják, hogy a légzés tudatosságával elért szamádhiról van szó.

Idézzük fel, milyen minőségek és folyamatok tekinthetők a dzshánák előfeltételeinek:

- az öt akadály elhagyása
- üdvös dhammákkal telt tudat
- éberség és tiszta tudatosság
- természetes, a nyugodt tudattal együtt járó, nyílt jóindulat
- kétségek nélküliség
- elégedett öröm megjelenése, melyet
- a píti felkelése követ, mely
- átjárja a testet, majd ez követően
- a szukha lágy boldogsága stabilizálja az állapotot,
- és ezáltal a tudat összeszedetté válik

Érdemes kiemelni, hogy a dzshána tényezők nem egyszerre jelennek meg, hanem sorban, egymás után bontakoznak ki. Amikor a tudat az összeszedettség egyensúlyi állapotába lép, bekövetkezik a dzshána:

Eléggé elszakadván az érzéki élvezetektől (káma),
elszakadván a nem-üdvös dolgoktól (akusala dhamma)
a bhikkhu belép az elszakadásból született,
vitakkával (gondolati megragadás) és vicsárával (fenntartott gondolkozás) kísért,
pítivel (üdvözült öröm) és szukhával (boldogság)
telített első dzshánába, és ebben időzik.

Nézzük sorra:

A könnyek dicsérete *

"Boldogok, a kik sírnak: mert ők megvígasztaltatnak."

A modern ember érzelmi élete ugyanolyan rongáltságban van, mint gondolati élete, akarati beállítottságai vagy saját testéhez való viszonya. A túltengő emocionalitás világát voltaképpen már elhagyta a modernitás, és ez az elhagyás természetesen lefelé történt meg. Az épséget visszaszerezni akaró emberben ösztönös undor támad az emocionalitással szemben, és saját érzelmi életét, mozgatottságát is gyanakodva és elégedetlenséggel szemléli. Ez az elégedetlenség jogosan következik abból, amit önmagába pillantva konstatál az ember. Ugyanakkor ez egy helytelen attitűd kialakulásához is vezethet, amely az érzelmi élet teljes spektrumára mint legyőzendő (és rátaposva uralandó) dologra tekint. Az érzelmeket az összes többi tudatfunkcióhoz hasonlóan nem elnyomni vagy éppen fokozni, hanem transzcendálni kell.

A shakuhachi, a taiko és a meditáció

Ó, szerzetesek! Ez a három érzés van: kellemes, fájdalmas,
és sem-kellemes-sem-fájdalmas érzés.

A Buddha tanítványa éberen,
Tiszta megértéssel, összeszedett tudattal
Ismeri az érzéseket és a keletkezésüket,
Ismeri, mi módon tűnnek el, és ismeri az utat,
Ami az érzések végéhez vezet.
És amikor elérte az érzések végét,
Egy ilyen szerzetes szomját már kioltotta, eléri a Nibbánát.
SN 36.1 Szamádhi szutta

Mai nap tartotta az Arya Maiterya közösség Vészákhot, a Buddha születésének, szammá-szambódhijának és parinibbánájának ünnepét. Meghívott vendégként Gesztelyi Nagy Judit (Kannon)* vezetett meditációt, melynek alapját taiko dobon és shakuhachi fuvolán ott helyben születő zene képezte.

A zenével kísért meditáció egészen elképesztő volt.

Az első dzshána előtt (A dzshánák a szutták szerint)

frissítve: 2010/01/14

Az előző bejegyzést folytatva az öt akadálytól való megszabadulást követő állapot kibontakozását vesszük szemügyre, mely még nem az első dzshána.
Ez nagyon lényeges, ugyanis az öt akadály ideiglenes távollétét egyesek hajlamosak már dzshánaként értékelni, de ez így nem felel meg a szuttáknak.

Az akadályok eltávolítása (A dzshánák a szutták szerint)

frissítve: 2010/05/11

A következőkben továbbra is még a teória területén maradva részletesen áttekintjük, hogy a Páli Kánon szutta-pitakájának szövegei milyen információkat közölnek a dzshánákról, a dzshánák kifejlesztéséről. Először az első dzshánába történő belépés alapvető feltételét, az öt akadály eltávolításának kérdését vesszük szemügyre. Ehhez Nyanaponika Thera kiváló gyűjtését hívjuk segítségül: The Five Mental Hindrances and Their Conquest.
Az öt akadály minden meditáló bensőséges, jó ismerőse, és csak rajta függ, hogy ez a kapcsolat gyümölcsözővé válik vagy a szenvedés állandó forrásává.
Az öt akadály sorban: az érzéki vágy (káma-csanda), az ellenszenv (bijápáda), a tompaság és kábaság (thina-middha), a nyugtalanság és önvád (uddhaccsa-kukkuccsa) és a kétely (vicsikiccshá).
Az akadályok mind az elmélyedést, mind a belátást és az ezektől függő megszabadulást meghiúsítják.

Praxeológiai Alapelvek II. - Az akadályokról

"Don't resist or push"

Bhante Vimalaramsi *

Végtelenül hasznos tanács. Amennyiben az ember ellenszegül vagy elnyom, az akadály erőre kap. Ha további erőfeszítést tesz, az akadályt végül ideiglenesen sikerül ugyan lenyomnia, de látensen ott marad a tudatban. Azzal szegül szembe, ami_van. A szembeszegüléssel azt trenírozza, melytől meg akar szabadulni, a tévképzetet a hamis énségről. (Hisz ez a hamis én-tudat az, amelyik ellenerőt fejt ki)


* The Anapanasati Sutta - A Practical Guide to Mindfulness of Breathing and Tranquil Wisdom Meditation

Praxeológiai Alapelvek I. - Az elme

"A valóság nem egy folyamat eredménye, hanem egy robbanás. Feltétlenül az elme felett áll, és csak annyit tudsz tenni, hogy jól megismered az elmédet. Nem azért, mintha az elme a segítségedre lehetne, hanem hogy elkerüld, hogy elméd megbénítson. Nagyon ébernek kell lenned, különben elméd félre fog vezetni.
Olyan ez, mintha egy tolvajt figyelnénk - nem azért teszi ezt az ember, mintha bármit is várhatna egy tolvajtól, hanem hogy megelőzze, hogy kirabolják. Hasonló módon nagyon nagy figyelemmel kíséred az elmédet, anélkül, hogy bármit is várnál tőle."

Sri Nisargadatta Maharaj *

Az idézet további érdekessége, hogy egyenes bizonyítéka a "vallások transzcendens egységének" (© Frithjof Schuon). Fenti szavakat ugyanis ugyanúgy mondhatta volna Száriputta, Mahámoggalána vagy akár Szakkamuni Buddha is.


* Sri Nisargadatta Maharaj: I Am That; Acorn Press, 1997.

Richard Shankman: The Experience of Samadhi (könyvrecenzió)

Nagy csend után az elmúlt két évben megjelent több, a dzshánákkal foglalkozó könyv. Korábban alig volt kifejezetten a dzshánákkal foglalkozó elérhető irodalom, míg a vipasszanás könyvekkel Gangeszt lehetett volna rekeszteni. Terveink között szerepel ezeknek a könyveknek a bemutatása, melynek neki is látunk, először egy, a mi szempontunkból külön figyelemreméltó művet veszünk szemügyre.

A bostoni Shambhala kiadó 2008 legvégén jelentette meg Richard Shankman théraváda buddhista tanító The Experience of Samadhi - An In-depth Exploration of Buddhist Meditation című könyvét. A szerző címválasztása pontos, bár a könyvből kiderül, hogy leginkább a szammá szamádhi, azaz a négy dzshána mibenléte foglalkoztatja, figyelembe veszi és tárgyalja az egyéb, kiterjesztett szamádhi értelmezéseket is. Ennek során részletesen körbejárja a négy dzshána állapotát a Páli Kánon szuttái alapján, majd külön fejezetet szentel a Viszuddhimagga dzshánáinak. A könyv nagy erénye, hogy állításait jól összegyűjtött szutta-hivatkozásokkal támasztja alá.