2010. január 6., szerda

Az akadályok eltávolítása (A dzshánák a szutták szerint)

frissítve: 2010/05/11


A következőkben továbbra is még a teória területén maradva részletesen áttekintjük, hogy a Páli Kánon szutta-pitakájának szövegei milyen információkat közölnek a dzshánákról, a dzshánák kifejlesztéséről. Először az első dzshánába történő belépés alapvető feltételét, az öt akadály eltávolításának kérdését vesszük szemügyre. Ehhez Nyanaponika Thera kiváló gyűjtését hívjuk segítségül: The Five Mental Hindrances and Their Conquest.
Az öt akadály minden meditáló bensőséges, jó ismerőse, és csak rajta függ, hogy ez a kapcsolat gyümölcsözővé válik vagy a szenvedés állandó forrásává.
Az öt akadály sorban: az érzéki vágy (káma-csanda), az ellenszenv (bijápáda), a tompaság és kábaság (thina-middha), a nyugtalanság és önvád (uddhaccsa-kukkuccsa) és a kétely (vicsikiccshá).
Az akadályok mind az elmélyedést, mind a belátást és az ezektől függő megszabadulást meghiúsítják.


"Öt gát és akadály van, mely elárasztja a tudatot és meghiúsítja a belátást. Melyik ez az öt?
Az érzéki vágy gát és akadály, mely elárasztja a tudatot, mely meghiúsítja a belátást.
Az ellenszenv gát és akadály, mely elárasztja a tudatot, mely meghiúsítja a belátást. A tompaság és kábaság gát és akadály, mely elárasztja a tudatot, mely meghiúsítja a belátást.
A nyugtalanság és önvád gát és akadály, amely elárasztja a tudatot, mely meghiúsítja a belátást.

A kétség gát és akadály, mely elárasztja a tudatot, mely meghiúsítja a belátást.
Anélkül, hogy a szerzetes elhagyná eme öt gátat és akadályt, mely elárasztja a tudatot és meghiúsítja a belátást, erő hiányában és gyenge belátással, hogy megértse saját javát, megértse mások javát, megértse mindjük javát, hogy megvalósítsa az emberfeletti állapotot, a valódi belátást a tudás és közvetlen látás alapján: mindez bizony lehetetlen.
Azonban ha a szerzetes elhagyja eme öt gátat és akadályt, mely elárasztja a tudatot és meghiúsítja a belátást, ha belátása erős, hogy megértse saját javát, megértse mások javát, megértse mindjük javát, hogy megvalósítsa az emberfeletti állapotot, a valódi belátást a tudás és közvetlen látás alapján: mindez bizony lehetséges."

Az akadályokat a tudat szennyeződéseiként fogják fel. Hátterükben a vágy és a ragaszkodás munkál, még mélyebben a három gyökér-szennyeződés (kilésza), a mohóság, a gyűlölet és az elvakultság (lobha, dósza, moha). A későbbi páli irodalom utóbbi háromból vezeti le ezeket egyenként. Az akadályok esetében a vágyat és a ragaszkodást abban az értelemben kell felfogni, hogy az ember azonosítja magát a megjelenő tudatállapotokkal, és ez az azonosulás és hozzá-kötözöttség az akadály megtámasztásához és fenntartásához vezet. Ha sikerül megtisztítani az akadályoktól a tudatot, eredeti tisztaságában az aranyhoz válik hasonlatossá, ragyogó, szilárd és jól alakítható:

"Öt szennyező anyaga van az aranynak, mely szennyeződések következtében nem hajlékony és kezelhető, ragyogása hiányzik, törékeny és nehezen megmunkálható. Melyik ez az öt szennyeződés? Vas, réz, ón, ólom és ezüst.
De ha az aranyat megszabadítják ettől az öt szennyeződéstől, akkor hajlékony és kezelhető lesz, ragyogó és szilárd, és jól megmunkálható. Bármely ékszert kívánnak készíteni belőle, legyen az diadém, fülbevaló, nyakék vagy arany lánc, a célnak megfelel.

Hasonlóképpen, öt szennyeződése van a tudatnak, mely szennyeződések következtében nem hajlékony és kezelhető, sugárzó fényessége és szilárdsága hiányzik, nem érhető el vele megfelelő összeszedettség a mérgek (aszava) megsemmisítéséhez. Melyik ez az öt szennyeződés? Ezek: az érzéki vágy, az ellenszenv, a tompaság és kábaság, a nyugtalanság és önvád, valamint a kétség. De ha a tudat mentes ettől az öt szennyeződéstől, hajlékonnyá és kezelhetővé válik, sugárzó fényességet és szilárdságot nyer, és elérhető vele a megfelelő összeszedettség a mérgek megsemmisítéséhez. Bármely állapotra irányuljon a tudat, mely a magasabb tudati képességek által elérhető, mindegyik esetben megszerzi a megvalósítás képességét, amennyiben a (többi) feltételek teljesültek."

AN 5:23
Minden egyes akadályt valamely táplálék tart fenn, amely a tudat egy bizonyos irányultságát, tevékenységét jelöli. (SN. 46:51) A táplálék megvonásával maga az akadály is felszámolódik. A táplálék megvonásának vannak direkt és kevésbé direkt módszerei. A radikális megvonás az "én, az enyém" tudatosságának megszüntetése az akadállyal kapcsolatos dhamma vonatkozásában. Egyszerű példát véve, egy férfi életében vágyának alapvető tárgya a nő. A nővel kapcsolatos vágy felbukkanásakor egyrészt tudatosítja a vágy jelenlétét, ezzel némi távolságot szerez tudatfolyamataitól, melyet alapvetően saját magáénak tekint (téves nézet). Ezt követően azonnal el is engedi a vágyat, nem-énként ismerve fel a vágy tárgyát, személytelen folyamatként a vágyat. Mivel hogy az ember képessé váljon ennek közvetlen megvalósítására, előzetes belátások sorozata szükségeltetik, ezért a szutták más módszereket is ajánlanak az akadályok megszüntetésére.


Az érzéki vágy (káma-csanda)

Az érzéki vágyat az érzékek kapuján belépő jelenségek kapcsán megjelenő vágyakozásként fogják fel. Az érzéki vágy alapvető tápláléka a vonzó tárgyakba történő belefeledkezés, azaz ha az ember nem őrzi megfelelően az érzékek kapuit. (SN. 46:51) A szutta által ajánlott ellenszer a tisztátalan meditációs objektumok használata, mint pl. a temetői meditációk bomló hullái. A cél itt természetesen a tudat irányultságának megfordítása, nemcsak hogy megvonja a táplálékot az érzéki vágy elől, hanem kifejezetten ellene hat, azonban nem úgy, hogy végletes ellenszenvet szít fel a test felé (bár egyfajta "magasztos undorról" lehet beszélni), hanem mélyebben, a test és az érzéki örömök múlandóságának belátása felé tereli a tudatot.

A kánonban az öt akadály megértéséhez találó szimbólumokat találunk, az érzéki vágyra vonatkozók a következők:
"Tegyük fel, bráhmana, hogy van egy vízzel teli edény, és a vízbe [vörös] lakk vagy sárga gyömbérgyökér vagy kék vagy [narancs]sárga festék lett keverve, és tegyük fel, hogy van egy jól látó ember, akinek ebben kell megnéznie az arcát, mintha tükörbe nézne. Nem olyannak fogja felismerni vagy látni azt, mint amilyen az a valóságban. Éppen így, bráhmana, amikor valakit hatalmába kerít az érzéki örömök iránti vágyakozás, ha eluralkodik rajta az érzéki örömök iránti vágyakozás, és az illető nem ismeri fel, hogyan szabadulhatna meg ténylegesen a benne felébredt érzéki örömök iránti vágyakozástól — ekkor nem tudja és nem látja, mi az, ami valójában hasznos lenne önmaga számára…"

Az érzéki vágy sajátossága, hogy attraktív tárgyhoz kapcsolódik, így odavonzza, lerögzíti a tudatot, intenzívebb esetben el is varázsolja, mint a színes festékes edénybe beletekintő embert. Az akadályoktól való megszabadulást minden esetben úgy éli meg az ember, mintha óriási terhet tett volna le, és hatalmas megkönnyebbülés kíséri. Erről egy másik szutta beszél:
"Tegyük fel, hogy egy ember kölcsönt vett fel, vállalkozásba fogott, a vállalkozása sikeres lett, így vissza tudta fizetni a kölcsönből származó összes pénzt, és elég pénze maradt, hogy eltartson egy asszonyt; megfontolván ezt, emberünk boldog lenne és repesne az örömtől. "
MN 39.14
Az adósságot mint az érzéki vágy szimbólumát abban a helyzetben lehet igazán megérteni, mikor a tudat még nem elég éber ahhoz, hogy a vágyról - ezt személytelen folyamatként ismerve fel - nehézség nélkül leváljon. Adott egy határ-helyzet, melyben egyrészt megvan egy szándék a ragaszkodás feladására, de mellette még fennáll egy idegen erőként megélt motiváció, mely a vágyon tartja a tudatot. Ennek következő fázisa, amikor ez a motiváció már nem mint kibomlott és tárgyiasult nyilatkozik meg, hanem mint egy látens és fennmaradó késztetés. A kibomlás nem történik meg mint képzet vagy gondolat, de a késztetés jelen van a tudatban, egyrészt visszatérő impulzusként, másrészt emócióvá vált érzésként, azaz olyan érzésként, melyre sajátként tekint és emiatt elszenvedi. Az erről való megszabadító leválás valóban olyan, mint az adósságtehertől való szabadulás.

Az ellenszenv (bijápáda)

Az ellenszenv kiváltó okaként a taszító tárgyakba történő belefeledkezést határozzák meg. Itt a belefeledkezés semmiképpen sem feleltethető meg a taszító tárgyakon történő meditációs gyakorlatnak, mert utóbbit helyes figyelemmel és éberséggel, céltudatosan hajtják végre. Igaz, a Szamjutta Nikája tartalmaz egy történetet, mely arról tanúskodik, hogy ezt is túlzásba lehet vinni. Néhány bhikkhu, akiket a mester egy időre magukra hagyott, a "késhez nyúlt" - öngyilkosságot követett el - a temetői meditációk hatására. A Buddha, visszatérésekor úgy döntött, inkább a légzés tudatosságát tanítja a bhikkhuk eme csoportjának a továbbiakban.
Az ellenszenv akadálya azonban jóval szélesebb spektrumon mozog, mint a gyűlölttel kapcsolatos gondolatok kergetése, az ellenszenvessel kapcsolatos képek visszatérő bevillanása a tudati térben. Az akadályok sokszor olyan végtelenül szubtilisen nyilvánulnak meg, hogy a gyakorló nincsen tudatában az akadály jelenlétének. Ilyenkor azt teheti az ember, hogy végigmegy az általános ellenszerek alkalmazásán, anélkül hogy tudná, konkrétan mely formában van jelen az akadály a tudatban. Az ellenszenv általános ellenszere a metta, azaz a voluntáris szeretet, valamint az együttérzés.
Aki a dzshánák kifejlesztésén munkálkodik, annak nagyon erősen ajánlott a Brahmá-vihárák elsajátítása, bámely más meditációs tárgyat is kövessen. A metta segítségével végtelenül hasznos fegyvert kap a kezébe az alattomosan szubtilis ellenszenv-reziduumok ellen, valamint csodálatosan hatékony eszközt a tudat egyensúlyának és boldog nyugalmának beállításához. Az ellenszenv akadálya nem csak másokkal kapcsolatban nyilvánulhat meg, hanem az ember saját tudati tényezőivel szemben is. Voltaképpen ezek jelentik az igazi akadályt, gyakori látenciájuk, rejtőzködésük miatt. Néhány példát véve, ellenszenv léphet fel a fizikai fájdalommal szemben, mellyel sok gyakorló küzd hosszabb ülések alatt. Vagy: ellenszenv léphet fel egy makacs akadállyal szemben, amitől a gyakorló sikertelenül próbált megszabadulni. Az ilyen helyzetekben különösen hasznos a metta, mint ellenerő bevetése. A metta jellegzetessége, hogy akkor sugározható hatékonyan, ha a tudat boldog. Emiatt a metta gyakorlását kezdetben a gyakorló úgy kezdi, hogy saját magát teszi meg tárgyként, maga felé sugározza a mettát, és csak ezt követően irányítja a mettát a spirituális barát vagy előrehaladottabb fázisban az összes érző lény felé. Ám ekkor is a metta sugárzása kiterjed saját magára is, részesül benne. (a szutták standard formulája tartalmazza ezt, nem véletlenül). Így a metta nagy segítségére lehet a rejtőzködő ellenszenv legyőzésében.

Az ellenszenv megértésével kapcsolatban a következő szimbólumokat nyújtotta segítségül a Magasztos:
"Tegyük fel, bráhmana, hogy van egy vízzel teli edény, amelyet tűzön melegítünk, és amelyben a víz forrásban van és kifut az edényből, és tegyük fel, hogy van egy jól látó ember, akinek ebben kell megnéznie az arcát, mintha tükörbe nézne. Nem olyannak fogja felismerni vagy látni azt, mint amilyen az a valóságban. Éppen így, bráhmana, amikor valakit hatalmába kerít a rosszindulat… nem látja, nem tudja, mi az, ami valójában hasznos lenne mind önmaga, mind mások számára."

"Vagy: tegyük fel, hogy egy ember kínzó, szenvedést okozó, súlyos betegség támadná meg, táplálékát nem fogadná be, és teste elvesztené erejét, de később felgyógyulna a bajból, táplálékát befogadná, teste újra erőre kapna; megfontolván ezt, emberünk boldog lenne és repesne az örömtől."

MN 39.14


A tompaság és kábaság (thina-middha)

"Csüggedtség, kimerültség, lusta nyújtózkodás, étkezést követő álmosság, szellemi tunyaság megjelenésekor ha ezekbe az ember botor módon gyakorta belefeledkezik - mindezek a még meg nem jelent tompaság és kábaság táplálékai és a már megjelent tompaság és kábaság növekedéséhez és megerősödéséhez nyújtott táplálékok."


A szutták a hasonlóságuk miatt együtt kezelik a tompaságot és a kábaságot. Az előbbit a szellemi tunyaság, lustaság, enerváltság, tompultság és unalom jellemzik. Ez lehet kvázi "kellemes" is, de emellett fakadhat csüggedtségből is, mely egyáltalán nem nevezhető kellemesnek. A kábaság egy félálomszerű vagy ezt megelőző állapotot jelöl. Tipikusan a kimerült tudat produkálja, melynek során nagyon gyorsan eléri az álomállapot határát, és ennek közelében időzik. A gondolati betörések fázisát ekkor "átugorja" a tudat, de ez itt semmiféleképpen nem nevezhető pozitívumnak, mert sokkal alacsonyabb az irányultsága, az akadályok álomképekben manifesztálódnak, melyekbe a gyakorlatlan tudat könnyen beleveszik.
A szutta nem véletlenül említi az étkezést követő álmosságot, az étkezést követő 1-2 óra alkalmatlan meditatív gyakorlásra, az erők ekkor a gyomorra "összpontosulnak". Ennek egyszerű ellenszere a mértékletesség az evésben.

A tompaság és kábaság leküzdésének általános ellenszere az energia (virija) felkeltése. Ez egyrészről a tudati erőfeszítés mozgósítását, a motiváció felkeltését jelöli, másfelől a test felfrissítését. Ha a kábaság erős vagy az elmén nehéz tompaság ül, ez akár egy rövid séta is lehet, azonban a tompaság és kábaság gyakorta szubtilisabban jelentkezik. Ekkor általában elég az ülőpozíció kiegyenesítése, melyet érdemes fokozatosan végrehajtani, túlfeszítés nélkül. Előrehaladottabb fázisban ugyanis, ha az ember túllő a célon, a túl sok virija, az energia felkelti a nyugtalanságot. A motiválatlanságból eredő tunyaság elhagyásához azonban mindig tudati bevetés is kell.

"Ha nem marad más, csak bőr, ín és csontok, akkor is, ha kiszárad a hús és a vér e testben! Nem csillapodhat energiám előbb, mint eléressen az, mely egy férfi erejéből, egy férfi energiájából, egy férfi erőfeszítéséből elérhető!"

A tompaság és kábaság leküzdéséhez még egy további eszközt is említenek a szutták, a "fény észlelését" (aloka-szannyá). Erről a gyakorlatról a szuttákból keveset lehet megtudni, a VISM szerint a fény kaszináról van szó, és a fény észlelése az Isteni szem kifejlesztésének bevezető gyakorlata.

A tompaság és kábaság szimbólumai a szuttákban:

"Tegyük fel, bráhmana, hogy van egy vízzel teli edény, amelynek vizét mohos vízinövények nőtték be, és tegyük fel, hogy van egy jól látó ember, akinek ebben kell megnéznie az arcát, mintha tükörbe nézne. Nem olyannak fogja felismerni vagy látni azt, mint amilyen az a valóságban. Éppen így, bráhmana, amikor valakit hatalmába kerít a tompaság és a kábaság, ha eluralkodik rajta a tompaság és a kábaság…"
"Vagy: tegyük fel, hogy egy embert börtönbe zárnának, de később kiszabadulna, sértetlenül és biztonságban, tulajdona elvesztése nélkül; megfontolván ezt, emberünk boldog lenne és repesne az örömtől."
MN 39.14

A nyugtalanság és önvád (uddhaccsa-kukkuccsa)

A nyugtalanság és önvád képviseli az ellenpontot a tudati egyensúlytalanságok terén a tompaság-kábasággal szemben. A tudat vibrál, képtelen megnyugodni. A kettő közül az első általános jellegű, melyet energia-túltengés is kiválthat, míg az önvád, melyet aggodalomnak is fordítanak, a saját személlyel kapcsolatos gondokból következő elterelődéseket jelöli. A tudat villong és csapong, türelmetlenség lép fel, ezzel kapcsolatban megjelenhet az ellenszenv is. Ha az ellenszenvnek is táplálékot ad az ember, ezzel sokat ronthat a helyzetén, mert ettől még nyugtalanabb lesz, még idegesebbé válik. Szubtilisabb síkon a nyugtalanság a félig megvalósított, nem stabilizált, csak megízlelt állapotok nagy ellensége. Ha nem fordít kellő figyelmet rá az ember, kemény erőfeszítéssel felépített meditációját pillanatok alatt tudja tönkretenni.
A nyugtalanság szutták által tanácsolt ellenszere a nyugalom felkeltése. Ezt a nyugalom és összeszedettség állapotának felidézésével és megtartásával lehet megtenni, illetve tudati és testi elengedés kultiválásával.

"Tegyük fel, bráhmana, hogy van egy vízzel teli edény, amelynek vizét szél korbácsolja, amelynek vize felkavarodott, örvénylő, és amelyet hullámok fodroznak, és tegyük fel, hogy van egy jól látó ember, akinek ebben kell megnéznie az arcát, mintha tükörbe nézne. Nem olyannak fogja felismerni vagy látni azt, mint amilyen az a valóságban. …"

"Tegyük fel, hogy egy ember rabszolga, nem saját maga ura, hanem másoktól függésben, aki nem mehet oda, ahova akar, de később felszabadítanák a rabszolgaság alól, és önmaga urává válik, aki nem függ másoktól, egy felszabadított ember, aki oda megy, ahová csak akar; megfontolván ezt, emberünk boldog lenne és repesne az örömtől."

MN 39.14


A kétely (vicsikiccshá)

A kételyt a kommentárok egy speciális értelemben fogják fel, mint a Buddhával, a Dhammával, a Szanghával, a spirituális úttal, valamint a múlttal és a jövővel kapcsolatos kétséget.

"Vannak dolgok, melyek kétséget támasztanak az emberben, ha ezekbe gyakorta belefeledkezik, ez a még meg nem jelent kétely tápláléka és a már megjelent kétely növekedéséhez és megerősödéséhez nyújtott táplálék. Vannak dolgok, melyek üdvösek vagy nem-üdvösek, szeplőtelenek vagy elítélendőek, nemesek vagy alacsonyrendűek, és a fekete és fehér (más) ellentétei; ha ezekre gyakorta irányítja figyelmét bölcsen, ez vonja meg a táplálékot a még meg nem jelent kétely elől, valamint a már megjelent kétely növekedése és megerősödése elől."


Itt a kétségek eloszlatásának általános módszerével találkozunk, mely abban áll, hogy az ember törekszik a tisztán látásra, a tiszta megkülönböztetésre, legyen a kétség tárgya a spirituális út vagy akár olyasmi, ami a világi élethez kapcsolódik.

A kételyhez kapcsolódó szimbólikus leírások a következők:

"Tegyük fel, bráhmana, hogy van egy vízzel teli edény, és ezt az edényt, amelyben a víz zavaros és iszapos, sötét helyre tesszük, és tegyük fel, hogy van egy jól látó ember, akinek ebben kell megnéznie az arcát, mintha tükörbe nézne. Nem olyannak fogja felismerni vagy látni azt, mint amilyen az a valóságban. Éppen így, bráhmana, amikor valakit hatalmába kerít a kételkedés és bizonytalanság, ha eluralkodik rajta a kételkedés és bizonytalanság, és az illető nem ismeri fel, hogyan szabadulhatna meg ténylegesen ezektől — ekkor nem tudja, nem látja, mi az, ami valójában hasznos lenne önmaga számára; nem tudja, nem látja, mi az, ami valójában hasznos lenne mások számára; nem tudja, nem látja, mi az, ami valójában hasznos lenne mind önmaga, mind mások számára."

"Vagy: tegyük fel, hogy egy ember a vagyonával útra kelne a sivatagon keresztül, de később átkelne a sivatagon, sértetlenül és biztonságban, tulajdona elvesztése nélkül; megfontolván ezt, emberünk boldog lenne és repesne az örömtől."

MN 39.14
***

Az akadályok kezelésére érdemes hosszú távon berendezkednie az embernek, hacsak nem hét nap alatt teljesíti be a művet. Az első akadály, a kétely gyökere az első felébredettségi fokozaton, a folyamba lépettségnél (szotapatti) tépetik ki végleg. Az érzéki vágy, az ellenszenv és az önvád a nem-visszatérő (anagami) fokozaton számolódik fel. A tompaság és kábaság, valamint a nyugtalanság csak a szentség végső fokozatán, az arahatság elérésekor tűnik el végleg.

Az akadályoktól való megszabadulás általánosan bevett, fontos módszerét, az elnyomást szándékosan kihagytam a lehetőségek számbavételénél. Itt csupán azok a fő eszközök kerültek bemutatásra, melyeket a szutták felsorolnak, az akadályok elnyomása pedig igencsak problematikus terület. Az akadályokat a szutták szerint nem elnyomja, hanem elhagyja az ember. A Viszuddhimagga explicit kimondja, hogy az első dzshánába történő belépés előtt az akadályok elnyomásra kerülnek. Ez azt a képet vetíti elénk, hogy az ember felkelti energiáját, és erőnek erejével próbálja elnyomással megszüntetni az akadályokat. Jóllehet ennek a felfogásnak van szuttikus alapja, nevezetesen a Gondolatok kordában tartásáról szóló szutta (MN.20), ez a szöveg komoly ellentmondásban van más, fontos szöveggel a Madzshima nikájában, erre az ellentmondásra a későbbiekben térünk ki.


2 megjegyzés: